Egy évvel ezelőtt egy olyan mértékű háború kezdődött, amilyet a második világháború óta nem láttak – egy feltételezett „medve kontra egér” forgatókönyv várható volt. De a dolgok rövid időn belül szörnyen rosszul sültek el a medve számára. Az elnök és felesége nem menekültek el, hanem otthon maradtak népükkel, miközben egy nemzetet támadás érte. Az átlagpolgárok területi védelmi egységekbe gyűltek össze, hogy megvédjék falvaikat, városaikat és településeiket. Zenészek, táncosok, irodai dolgozók, gazdák, háziasszonyok és mások megtanulták a harc művészetét, ennek megfelelően felfegyverkeztek és improvizált robbanószerkezeteket készítettek; egy partizánmozgalom újraéledt, felidézve az országba régóta beágyazódott történelmet. A hadsereg visszavágott, és visszaszerezte az eredetileg elvesztett dolgok nagy részét. Ebben a különleges évben az ország sokat szenvedett – életek vesztek oda, gyermekeket raboltak el, családokat kitelepítettek. Atrocitásokat követtek el – tömeges kivégzéseket, nemi erőszakot, kínzást, otthonok, kórházak és energiaforrások lerombolását, mindezt azért, hogy kielégítsék egy despota vágyát, hogy helyreállítson egy birodalmat, amelyet a történelem már úgy döntött, hogy elutasít.

Az agresszor számára nemcsak az egér emelkedett fel, hogy lerombolja a könnyű győzelemmel és egy megerősítésre szoruló rezsim dicsőítésével kapcsolatos várakozásokat, hanem a konfliktust is megfelelően átnevezték a demokrácia elleni támadásnak és egy bűncselekménynek, amelyért a betolakodót felelősségre kell vonni. A globális közösség nagy részét feldühítette a támadás nyílt barbársága, és egyesültek az elítélés mögött. Ez most a demokratikus elvek melletti kiállást jelentette egy olyan autoriter rezsimmel szemben, amely megérdemli az elszigeteltséget. A háború a NATO szétszakítása helyett megerősítette azt. Partnerei összefogtak és mozgósították erőforrásaikat, hogy visszaverjék az ellenséget, amely indokolatlanul érvényesítette magát egy szuverén nemzettel és a világ színpadán. Mind a szomszédos országok, mind a távolabbi országok megmutatták emberségüket, befogadva és gondoskodva a terror elől menekülni kényszerült számos lakóhelyüket elhagyni kényszerült családról.
A nemzetközi közösség Ukrajna támogatására irányuló erőfeszítései fenntartották azt a harcot, amelyre az ellenálláshoz szükség volt. Egy rátermett és elszánt katonai erőnek biztosított fegyverek bizonyultak ahhoz, hogy megnyerhető háborút vívjunk. Ez az a domb, amelyre Ukrajna felemeli a lábát; ellenálló képessége most tagadhatatlan. A világ többi részének megértéséhez ez az a domb, amelyre egy gonosz rezsimet kell letaszítani, hogy elkezdhessük egy olyan nemzetközi rend helyreállítását, amelyet kevésbé terhelnek az autoriter vezetésű, destabilizáló rendszerek. Csak így kereshet Oroszország egy olyan utat, amelyen visszanyerheti integritását és azt a képességét, hogy egy globális közösség tagjaként működjön.
Mint minden tartós erőfeszítésnél, a közvélemény támogatása elengedhetetlen a szükséges kormányzati finanszírozás fenntartásához. A jelenlegi helyzetben a bűnözők bíróság elé állításának, a demokratikus értékek védelmének, az autoriter rezsimek fenyegetésének csökkentésének és az orosz beavatkozás globális folytatásának pénzügyi megterhelésének megállítására vonatkozó magától értetődő érvek ellenére vannak olyan erők, amelyek Ukrajna támogatásának megszüntetését szorgalmazzák. A legutóbbi erőfeszítésre a müncheni Biztonsági Konferenciát követően került sor, amikor Münchenben és Washington DC-ben oroszbarát háborúellenes tüntetéseket tartottak. Az utóbbi eseményre, amely ironikus módon a Lincoln-emlékműnél zajlott, több száz nézőt vonzott. A követelések között szerepelt az Ukrajna finanszírozásának megszüntetése, mivel az több tízezer ember halálát, millió ember elűzését és egy atomháború fenyegetését eredményezte. Nem esett szó arról a tényről, hogy Oroszország népirtást követett el az ukrán civil lakosság ellen, bűnözőket toborzott zsoldosként harcolni ebben az invázióban, civilek tömegeit szakadta el a növekvő terror előtt, és egy szuverén államot megsemmisítéssel fenyegetett, ha nem hajlik meg egy despota akaratának. Ehelyett inkább egy olyan világ építése mellett hangzottak el érvek, „amely minden embernek garantálja a háborútól és a birodalomtól való szabadságot az összeomló amerikai hegemón világrend helyett”. Mindez nagyon dicséretes, de hogyan garantálható a szabadság, amikor egy olyan autoriter rezsim, mint Vlagyimir Putyiné, úgy dönt, hogy emberiség elleni bűncselekményt követ el? Az ilyen értelmetlen retorikát támogató előadók és résztvevők közül többet a Kreml finanszírozott a moszkvai székhelyű Russia Today (RT) televíziós hálózaton keresztül; mások, köztük a rendezvényen megjelenő kevésbé ismert politikai személyiségek, a múltban orosz- és Putyin-párti érzelmeket fejeztek ki rosszul megfogalmazott és rosszul megalapozott javaslatokkal az Egyesült Államok jelenlegi konfliktusának előmozdítására.
A Russia Today, az orosz kormány gyakran emlegetett fő propagandacsatornája, 2014-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor egyik washingtoni székhelyű műsorvezetője, Liz Wahl, egy adásban bejelentette lemondását, azzal vádolva az RT-t, hogy „Putyin propagandahálózatának része” és „eltussolja Putyin tetteit”. Megjegyezte, hogy az RT „egy olyan személy külpolitikáját népszerűsíti, aki éppen megszállt egy országot, majd hazudik róla”. David Z. Morris a Fortune-ban arról számolt be, hogy „az RT platformot biztosított különféle peremteóriáknak vagy egyszerűen hamis narratíváknak az amerikai közbeszédben”. Az orosz inváziót követően röviddel az RT elvesztette globális kábel- és műholdas lefedettségének nagy részét, és 2022 március elején beszüntette működését.
Az orosz propaganda, amely tele van hamis vádakkal, dezinformációval és Putyin rezsimjére jellemző önáldozattá válással, eltörpül az ukrajnai helyzet valóságához képest. Számtalan külföldi tudósító videofelvételei és kommentárjai szemléltetik az orosz brutalitást a polgári lakóinfrastruktúra szándékos célba vételével, a Kelet- és Közép-Ukrajna-szerte elkövetett atrocitásokkal, valamint a tömeges civil lakosok kitelepítése, leleplezése és emberéletek elvesztése okozta szenvedéssel. Ezen túlmenően ott vannak a hősiesség és az eredmények megnyilvánulásai a fronton, a spontán dacos dalok a földalatti metróóvóhelyeken, egy idős ukrán nő, aki lenézi és átkozza az orosz katonákat, több ezer külföldi harcos áll az ukránok mellett, hogy szembeszálljon a betolakodóval, az emberek, akik a lerombolt lakóhelyekről dühösebben és dacosabban bukkannak elő, mint korábban, és végső soron a kiábrándult orosz katonák, akik azon tűnődnek, hogy mit is érnek el valójában ezzel a háborúval.
Számos közösségi média platform számtalan vizuális képet tett közzé az orosz fegyverzet pusztításáról, szárazföldön és tengeren egyaránt. A mindenütt jelenlévő drónok által lehetővé tett légifelvételek aktív harci felvételeket mutattak, némelyiket ügyesen zenével keverve, amely az ukránok elementáris dacosságát tükrözte, és úgy tűnik, hogy az egész frontvonalat áthatja. Az orosz katonai stratégia kudarca, amelyet mind ezeknek az anekdotáknak a mikrokozmoszában számos Twitter-fiókban, mind a katonai szakértők általános értékeléseiben megfigyeltek, kedvező megvilágításba helyezte azt a támogatást, amelyet egy olyan nemzetnek nyújtottak, amely visszavágott a zsarnokságnak – emlékeztetve azokra az elvekre, amelyeken maga az Egyesült Államok is áll.

A külföldi sajtó aktívan követte ezt a háborús történetet, nemcsak a mindennapi körülményeket részletezve ebben a környezetben, hanem az élet perspektíváit is bemutatva ebben a konfliktusban. Kyle Brandt egyedi és jól kivitelezett dokumentumfilmje az Ukrán Amerikai Futball Liga NFL 360 történetéről a háborúban harcossá vált játékosok történetét mutatta be, és személyesen mutatta be a hétköznapi emberek és sportolók családjuk és hazájuk iránti elkötelezettségének természetét. Egy Frontline dokumentumfilm a Harkivban a föld alatt túlélő, kitelepített családokat követte nyomon, és a háborús övezetben dolgozó elsősegélynyújtók mindannyiukat emlékeztettek a civil lakások válogatás nélküli bombázásának közvetlen veszélyeire. Egy másik, az Associated Press segítségével, az orosz hadsereg által elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgálta, különösen Kijev Bucsa külvárosában. Amanda Macias, a CNBC munkatársa beszámolt az ukrán gyermekek elrablásáról és fogva tartásáról kényszerörökbefogadási programok keretében Oroszország-szerte. A programban azonosított legfiatalabb gyermek 4 hónapos volt; ugyanilyen nyugtalanító volt az oroszországi katonai toborzás, ahol akár 14 éves gyermekeket is toboroztak. Számos YouTube-sztori azonosított hasonló, gyermekeket érintő háborús bűncselekményeket. Ezek a prezentációk továbbra is özönlenek ebből a konfliktusból, elfojtva az orosz ügynökségek és külföldi „hasznos idiótáik” azon kísérleteit, hogy öncélú áldozattá válási fantáziáikat fessék.
Biden elnök legutóbbi ukrajnai látogatása tovább erősítette azt a narratívát, amit ez a háború ismét szimbolizálni kezdett. Az elmúlt évszázad, és most a jelenlegi is, autoriter rezsimek megpróbálták ráerőltetni magukat egy nemzetközi rendre, hogy azt akaratuk alá hajtsák. Saját országuk kárára vallanak kudarcot, mivel végül felelősségre vonják őket, hogy elszenvedjék a következményeket. A változó világ, fejlődő technológiai erőforrásaival és közösségi média platformjaival lehetőséget ad arra, hogy tájékozottak és félretájékozottak legyünk, hogy megértsük az igazság mögött meghúzódó történelmet, vagy egyszerűen elfogadjuk a retorikai és megalapozatlan atmoszférikus érveket, mert azok megfelelhetnek az elfogultságunknak. Az idő múlása egy konfliktus során fáradtságot és a végét látó vágyat okoz. Gyengíti az elszántságot, és egyeseket a kész megoldások felé ösztönöz. Lehetővé teszi a bűncselekmény elkövetője számára, hogy teret nyerjen, és elkerülje a felelősségre vonást. Valóban így látja Putyin a Nyugatot.
Nyugaton sokan elhúzódó ügynek látják ezt a háborút, amely valószínűleg átmenetileg valamilyen kompromisszummal zárul, hogy aztán egy jövőben újrainduljon. Egy másik nézőpont egészen másképp érvelne – egy katonailag és gazdaságilag legyőzött autoriter rezsim, vezetőit üldözik és bíróság elé állítják, a sérült országot pedig helyreállítják. Ami a legfontosabb, egy ilyen megdöntéssel a világ megértheti, hogy a szándékos háborús agresszió várhatóan hasonló véget ér, és hogy eljött az ideje, hogy levonjuk ezt a leckét. Értse meg ezt minden zsarnok, és vonja felelősségre. A jelenlegi trükk az, hogy a háború véglegesen véget érjen a megfelelő katonai támogatással az agresszor legyőzésére, és hogy a média folytassa munkáját az igazság előmozdítása és a hazugságok ellenőrzése érdekében.
Copyright @Kost Elisevich, MD, PhD 2023. Minden jog fenntartva. A tartalom illegális sokszorosítása azonnali jogi lépéseket von maga után.