Levél Kamala Harrisnek

Nincs itt szürke zóna. Vlagyimir Putyin szándékai és magatartása egy olyan bűnözőt azonosít, akinek a rangját az emberiség által ismét előhozott legkirívóbb háborús és szenvedéses elkövetők kapják. Most, az ukrajnai háború harmadik évében Putyin egy romboló katonai hadjáratba sodorta zavarodott nemzetét, amely világszerte megszégyenítette. Ez a szégyen nemcsak Oroszország elkövetett atrocitásaival jár, amelyekről továbbra is krónikákat őrölnek, hanem azzal a felfedezéssel is, hogy valójában hiányzik belőle a kompetencia egy háború hatékony végrehajtásához. Ehhez a kínos helyzethez hozzájárult, hogy Putyin nukleáris beavatkozással fenyegetőzött, hogy megmentse magát egy sokkal kisebb, nem nukleáris ellenségtől, amely mind szárazföldön, mind tengeren túljárt az eszén. Mindez egy fenyegető belső katasztrófa közepette történik, amelyet a fenntarthatatlan.

Miután felismerték, hogy Ukrajna a saját vezetésével megállja a helyét, az Egyesült Államok (USA), globális partnerei és a globális közösség hasonló gondolkodású szabad nemzetei segítséget nyújtottak. A támogatás lehetővé tette Ukrajna számára, hogy ellenálljon Oroszország szuverenitása elleni indokolatlan támadásának, és saját védelmét más nemzetek erőinek elkötelezettsége nélkül végezze egy olyan ellenséggel szemben, amely veszélyezteti a jelenlegi nemzetközi rendet. Különösen a Biden-kormányzat vezette az erőfeszítéseket, annak ellenére, hogy a republikánus kongresszusi tagok egy frakciója elhúzta a folyamatot, akik egy rosszul átgondolt izolacionista álláspont mellett kötelezték el magukat, amely hol Putyin rezsimjét védi, hol valahogy nem érti egy stabil, USA által vezetett, szabályokon alapuló nemzetközi rend értékét.

A háború problémája az volt, hogy nem sikerült véget vetni neki. Többen irreálisan a diplomáciában látták a közvetlenebb megoldást, abban reménykedve, hogy valamiféle áttörést lehet elérni, amint felismerik, hogy a háború egyszerűen túl sokba kerül. Nincs bizonyíték arra, hogy Putyint rá lehetne venni a távozásra anélkül, hogy Ukrajna átadná területének nagy részét, ami veszélyeztetné az ország életképességét. Egy ilyen kimenetel egy jövőbeni orosz behatolás kérdését is realitássá tenné egy olyan világban, ahol a garanciákat könnyű adni, de ritkán tartják be. Ráadásul Putyin ilyen előnye növelné a népszerűségét azok körében az autoriterek körében világszerte, akik valamilyen módon támogatták őt, és akik közül sokan opportunista ambíciókat dédelgetnek.

Ez a képtelenség arra, hogy hatékonyan lezárja Oroszország háborúját és véget vessen az elszenvedett szenvedésnek, a Nyugat nem megfelelő taktikai döntéshozatalának tulajdonítható, amely a megfelelő időben biztosítja a szükséges fegyverzetet az ellenség elleni küzdelemhez. A Biden-kormányzat és az európai szövetségesek által nyújtott fokozatos támogatás vezetett az ukrán 2023-as ellentámadásban elért szuboptimális eredményhez. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának 2024-es finanszírozási késedelme veszélyeztette Ukrajna védelmi műveleteit, amikor az oroszok megtámadták Ukrajna északkeleti területét. Ezen könnyen elismert kudarcok, a magas rangú katonai vezetők ismételt felhívásai a határozottabb fellépésre, valamint az Oroszország civil célpontok és infrastruktúra elleni válogatás nélküli támadásaival kapcsolatos növekvő aggodalmak ellenére a Nyugatnak ez a félénksége továbbra is fennáll. Ez a megközelítés megtagadta Ukrajnától a kölcsönös egyenértékűséget a háborúban, ami csak táplálta Putyin további agresszióját és megtorlási fenyegetéseit. Míg Oroszország továbbra is észak-koreai és iráni fegyvereket vet be ukrán civil helyszíneken, Ukrajnának tilos amerikai és európai fegyvereket bevetnie az orosz katonai infrastruktúra ellen.

Az, hogy a Nyugat továbbra is előnyt biztosít Oroszországnak ebben a háborúban, rejtély. Azon kívül, hogy hibásan félnek szembenézni az ellenséges orosz retorikával, vajon valóban fennáll-e a vágy, hogy kivárjanak egy elhúzódó háborút egy olyan ellenféllel, amelynek fennmaradása egy olyan kimeneteltől függ, amelyet maga a Nyugat sem engedhet meg? Akár Putyin marad hatalmon, akár kénytelen lemondani a helyéről, fennáll-e a vágy, hogy rezsimje előretörjön? ​​És vajon vonzó kilátásnak tűnik-e egy olyan új nemzetközi rend, amelyet önző érdekekkel rendelkező, autoriter vezetésű nemzetek uralnak egy olyan világ számára, amely jelentős klímafenyegetéssel és környezeti pusztítással, túlméretezett és halálos jövőbeli világjárványokkal, transznacionális migrációs nyomással és növekvő vagyonegyenlőtlenséggel néz szembe?

Oroszország veresége véget vet Ukrajna közvetlen aggodalmának, de lehetőséget ad egy kudarcot vallott rezsim bukásának szemtanújaként, és egy újabb esélyt ad arra, hogy a jó szándékú oroszok átalakítsák Oroszország vezetését, akik úgy látják, hogy nemzetük visszanyeri azt az erkölcsi normát, amely igazolja helyét a globális közösségben. Tágabb értelemben egy ilyen kimenetel figyelmeztetés más elnyomó rezsimek számára, amelyek hasonló jogellenes magatartást fontolgathatnak.

Copyright @Kost Elisevich, MD, PhD 2024. Minden jog fenntartva. A tartalom illegális sokszorosítása azonnali jogi lépéseket von maga után.